Szalai István emlékére – Hagyatékok az utókor számára

Teddy-henger

A hajókat régen ecsettel festették, egy-egy tavaszi felújítás igen sok időt jelentett az ecsetés festés lassúsága miatt. Szalai István a tengerészeti gyakorlatát felhasználva a balatoni hajózásban elsőként kezdte alkalmazni a Teddy-hengert, így napokkal lerövidült a hajók festési ideje, mivel a nagy felületű részek gyorsan elkészültek.

A tengerhajózásban már régóta használták a módszert, de így a siófoki hajójavítótóban 1967-ben volt a henger első bevetése a Kelén motorosnál. A hajóvezetők akkoriban még idegenkedtek a megoldástól, a Kelén esetében is a hajóvezető a hengerelés után ecsettel "oszlatta" a festéket. Több más hajón is alkalmazták, de sok régi beállítottságú hajóvezető nem fogadta el és konzervatív módon, ecsettel festetett.

Balatoni vonalismeret jegyzet

Szalai István a balatoni hajózásnál töltött első éveiben, még parti beosztásban Riedl Jánossal közösen készítették el, az akkor még semmilyen formában nem létező Balatoni vonalismeret jegyzetet, amit a hajósképzéshez használtak fel. Főként kikötőleírásokból áll, vízügyi rajzokkal kiegészítve. Az egyes kikötők leírása tartalmazta a kikötők jellemzőit, számadatokat, és a kikötők szolgáltatásait.

A jegyzet eredeti szövege itt található: Kikötők – 1966-os kikötőleírások
A jegyzet kikötőrajzai: a régi honlap kikötői táblázatában a G jelzésű linkeken (az új honlapra még nincs áttéve ez az anyag).

Oktatás és szakképzés

A hajós szakképzés Siófokon általában a téli időszakokban történt. Szalai István is több alkalommal oktatóként részt vett a képzésben, hajózási elméleti és gyakorlati ismereteket tanított a hallgatóknak. Természetesen itt is jól jött a tengerész múlt és gyakorlat, melyből gazdagabb ismeretanyag és értékes példák származtak az oktatás során. Természetesen a hajókon (mostani hajósok elmondása alapján) is rendszeresen mutatott és tanított gyakorlati dolgokat a hajósok számára, mint pl. a kötéltechnikák alkalmazása.