2008-as év járatai, hajóbeosztása
A tavaszi-őszi menetrendben történt főbb változások az előző évhez képest
A szezon a korai Húsvét miatt 03.22-én rendkívül korán kezdődik. 03.23-án és 03.24-én Húsvét napjain még a téli időszámítás szerint járnak a hajók, ezért az utolsó hajó félhomályba ér Siófokra. Ezután a szokásos szünet következik, ami a korai Húsvét esetén megszokott. Majd egy héttel később, mint tavaly kezdődik a rendes szezon, 04.27-ig kizárólag szombaton és vasárnap. Tavaly pénteken is jártak a hajók. Szűkült a kínálat, mert a Siófokról 16:00-kor induló hajó csak Füredig megy, nem Tihanyig. Fonyód és Badacsony között minden járat módosult, az első korábban az utolsó később indul mindkét állomásról. A járatok 10.05-ig naponta járnak, a tavalyihoz hasonló szezonhosszabbítás nincs. (J.Z.)
Az előidényi menetrendben történt főbb változások az előző évhez képest
A szezon időszaka csak a dátummódosulát követi. A járatok alapvetően nem változtak, vannak olyan járatok, amelyik nem a szezon teljes ideje alatt, vagy a szezon teljes idején nem ugyanazon az útvonalon közlekednek. A dátumok itt is csak a szökőévi 2 napot jelentő csúszások miatt módosultak, kivéve az A járatot, ami 1 héttel később indul az előszezonban (A=Siófok-Almádi-Csopak-Siófok). Balatonboglár és Révfülöp között kisebb időpontbeli módosulások figyelhetőek meg, hasonlóan a Fonyód-Badacsony vonalon, ahol az első járat itt később indul. Az utolsó F13-F14 járat csak az előszezon bizonyos időszakában közlekedik. Érdekesség, hogy a főszezonban sincs több hajó a két állomás között. Tavaly 1-gyel több volt, de abból kettő vízibusz volt. A legnagyobb változás a Nyugati medencében történt. Itt bővült a kínálat. K Keszthely és Badacsony között közlekedő járat Balatonmáriára nem tér be. Viszont lesz egy kisegítő U járat Mária-Szigliget-Badacsony vonalon, igaz nem a teljes szezon alatt, így Mária állomás később kezd, és korábban búcsúzik. (J.Z.)
A főidényi menetrendben történt főbb változások az előző évhez képest
A változások: R1 járat Lelle és Keszthely között jár, Boglár helyett, de Révfülöpre nem megy be. N1 járat Szemes helyett Lelléről indul Badacsonyba. G1 járat ami klasszikus déli parti vonaljárat volt, most Szemesről Révfülöpre megy, és onnan Badacsonyba. L járat nem Földvár és Tihany között fog ingázni, hanem Szemesről indul reggel Tihanyba, onnan 2 kört csinál régi rendje szerint, majd L6-ban elmegy Szemesre közvetlenül, onnan vissza, majd megint egy kis kör Földvárra, és vissza Szemesre L10-ben. J betétjárata Tihany és Füred között megszűnik. H járat annyiban változik , hogy délután Siófokról nem Tihanyig jár, hanem Földvárig, így a főszezonban is lesz hosszú átkelőjárat. Földvárról visszamegy Tihanyba, majd onnan H5-ben Boglárra. Ezzel Földvár és Tihany között nem csak L járat lesz. A tavalyi 4-ről 5-e nő a járatok száma. Badacsony és Lelle között napközben N helyett G járat fog közlekedni. G járat visszafele Földvár felé Révfülöpöt és Szemest érinti. R járat Keszthely és Lelle között megint 2 részletben fog járni, 2 órás badacsonyi tartózkodással. Fonyód és Badacsony között az eddigi 8 járat helyett 7 lesz, reggel az első 1 órával később indul Fonyódról, viszont sajnos az utolsó Fonyódról 50, Badacsonyból 45 perccel hamarabb. Ez jelentős kinálatcsökkentés, és utaslemaradást fog jelenteni, és augusztusi időszakban még napfényben ér be a hajó Fonyódra. (J.Z.)
Hajóbeosztás a 2008-as főidényben
Hajó neve | Állandó beosztás | 07.05-től 07.15-ig |
07.16-tól 07.25-ig |
07.26-tól 08.04-ig |
08.05-től 08.14-ig |
08.15-től 08.24-ig |
Szent Miklós | C | |||||
Füred | E | |||||
Badacsony | F | |||||
Siófok | N | |||||
Hévíz | U | |||||
Keszthely | L | |||||
Fonyód | G | |||||
Lelle | H | |||||
Szántód | J | |||||
Aqua Pannonia | Z, séta: Fonyód, Keszthely | |||||
Kelén | séta: Füred | |||||
Helka | R | |||||
Csobánc | séta: Keszthely | |||||
Csongor | séta: Almádi, Alsóörs, Csopak, Kenese | |||||
Tünde | séta: Siófok | |||||
Akali | változó >>> | tart2 | K | A | tart1 | B |
Almádi | változó >>> | B | tart2 | K | A | tart1 |
Arács | változó >>> | A | tart1 | B | tart2 | K |
Ederics | változó >>> | K | A | tart1 | B | tart2 |
Földvár | - | |||||
Györök | változó >>> | tart1 | B | tart2 | K | A |
Révfülöp | M, W, séta: Földvár, Fövenyes | |||||
Boglár | Cs, séta: Szemes |